„Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek.”
Egy belső utazás kezdete...
A Félhangosan azért született, mert volt egy pont, ahol már
nem tudtam tovább cipelni mindazt, ami bennem volt.
Nem azért, mert nem lehetett kimondani… hanem mert nem tudtam. Nem értettem.
Nem tudtam feldolgozni a diagnózisomat.
Írással kezdtem rendet tenni magamban. Sorokkal, amik néha remegtek. Szavakkal, amik sokszor előbb jöttek, mint az értelem.
Ez nem egy diétás oldal, csak egy nő története. Valakié, aki Hashimotóval, ételintoleranciával, fájdalommal él, és közben próbál nem eltűnni magából. Nem tanítani akarok és nem megjavítani. Csak elmesélni, hogyan próbálom megérteni mindazt, ami történt velem.
Írok, mert így tudok lélegezni.
Írok, mert így tudom feldolgozni azt, amit máshogy nem megy.
És ha közben te is magadra ismersz egy mondatban, egy érzésben, egy félelemben,
akkor már nem vagyunk egyedül.
A Félhangosan nem arról szól, hogy mit "kellene" enned, hanem arról, hogy én hogyan élek együtt egy testtel, ami néha fáj, néha tiltakozik, és néha egyszerűen csak elfárad.
Itt nem tökéletes írásokat és nem is tökéletes recepteket találsz, hanem az én történetemet a félelmekről, tünetekről, újrakezdésekről. Arról, milyen, amikor nem érted mi bajod van, mégis minden fáj. Amikor nem csak a tested beteg, hanem a lelked is fáradt.
A Félhangosan azért született, hogy ne legyél egyedül ezekkel. Hogy tudd azt, hogy nem vagy gyenge! Nem képzeled! És nem túlzol! Csak figyelsz a tested jelzéseire. És van kiút, még akkor is, ha most nem látod.
Azért született ez az oldal, hogy legyen helye annak, amit nem mondunk el senkinek… és mégis el tudjuk mondani mindenkinek. Hogy ami fáj, ne maradjon benned. Hogy ami nehéz, könnyebb legyen, ha kimondod. És hogy egyszer majd vissza tudd olvasni: TÚLÉLTEM!
Az élet kérdez és n válaszolok. Nem hangosan. Csak félhangosan...
"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek"
#félhangosan


