Egy nap, amikor nem kell hálásnak lennem  

Ma nem vagyok hálás, és ezt most ki is mondom és nem azért, mert ne lenne miért, hanem mert ma egyszerűen nincs bennem ez az érzés, és nem is akarom erőltetni. Ma nem szeretnék megkeresni semmit, nem akarom értelmezni a napot és nem akarok tanulságot levonni belőle, ma csak vagyok.

Vannak napok, amikor az ember nem fejlődik, nem gyógyul, nem erősödik, és nem tanul semmit abból, ami történik vele, csak felkel, végigcsinálja a napot, és este ugyanazzal a fáradtsággal fekszik le, amivel reggel elindult. Ma ilyen napom van, és nem történt semmi, de tényleg semmi különös, nem volt felismerés, nem volt megkönnyebbülés, nem volt rossz hír és jó sem, csak telt a nap.

Régen ilyenkor bűntudatom volt, azt hittem, hogy baj van velem, Amikor a testem jelez – és a lelkem kiabál mintha hálátlanság lenne az is, hogy fáradt vagyok, mintha mindig éreznem kellene valamit, valami felemelőt vagy tanulságosat. Pedig ez nem hálátlanság, hanem kimerültség, az a fajta fáradás, amikor nincs kedvem semmihez, nem beszélni, nem gondolkodni, nem magyarázni magamnak azt sem, ami van.

Ma nem írok listát, nem keresem az apró örömöket, nem mondom magamnak, hogy "legalább".... De ma is érzek valamit, még ha nem is nevezem hálának, és ez az, hogy nem harcolok magammal. Nem erőltetem a pozitívat, nem nyomom el a fáradtságot, nem mondom, hogy össze kellene szednem magam, csak megengedem magamnak, hogy itt legyek ebben az állapotban, ebben a testben, ebben a napban.

Talán holnap hálás leszek, talán majd eszembe jut valami, amiért megdobban bennem valami, de ma nem. Ma csak úgy vagyok, csendben, eseménytelenül, minden elvárás nélkül.

És ez is az élet része, mert lehetünk fáradtak minden magyarázat nélkül, jogunk van néha nem csinálni semmit, és jogunk van néha egyszerűen csak pihenni.

És ha most te is csak vagy, tudd, hogy nem vagy egyedül!

#félhangosan

"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek."