Észre venni a jó dolgokat

Ahogy visszanéztem, látom, hogy 8 napja nem írtam. Pedig megfogadtam, hogy minden nap írok.  Mert jólesik. És mert gyógyít. De talán ez is azt jelenti, hogy gyógyul a lelkem. Legalábbis bízom benne.

Rengeteg apróság történt. Jó dolgok. Együtt voltunk. Voltunk strandon mindannyian. Ez ritkaság. Na nem a strand, vagy a közös program. Ritkaság amikor mindenki megtalálja a saját örömét a közös programban.  Négyen négyfélék vagyunk. De ez most működött. Sőt jól működött. Volt stégről ugrálás, fagyizás, nevetés. Meg persze leégés is, pirosra. Pedig 50 faktoros naptejjel becsületesen kentem magunkat. De a nap erősebb volt.  Pedig az én bőröm hozzá lett ehhez a napsütéshez kellőképpen szoktatva. A fél gyerekkoromat a kukorica földön töltöttem. 40°-ban. Ez a falusi élettel jár.

Két nappal korábban egy baráttal találkoztam. Ritkán látjuk egymást, mégis… Mintha tegnap beszéltünk volna utoljára. Ilyen a mély kapcsolat. Őszinte, tartalmas. Nem ítélkezünk. Nem kérdezünk feleslegesen. Csak beszélgetünk. Feltöltjük egymást. Eredetileg egy koncertre indultunk, de bevallom őszintén, hogy a koncertből semmit sem érzékeltünk. Na de nem azért mert nem volt hangos. Hanem a mély beszélgetésnek köszönhetően. Mert csak egymás hangját hallgattuk. Az az igazság, hogy gyerek és család mellett erre már nehéz időt szakítani. Pedig a mély barátságok ritkák. Meg kell becsülni.

Volt aznap még valaki, egy régi barátnő. Ezer éve nem beszéltünk. De mostanában új szokásaim lettek. Így hát tekertünk egy hosszabb, intenzívebbet. Kiléptem a komfortzónámból. Átléptem egy határt. Büszke vagyok magamra.

A pilates mellett a biciklizés is része lett az életemnek. Heti háromszor. 

Tudjátok, írtam már a pulzusomról, a nehéz napokról. Ezért kezdtem el mozogni, mert nem akartam gyógyszert. És most jobb. Határozottan jobb. A kerékpározás segít. A testem már nem jelzi olyan hangosan a bajt.

De a szorongás még néha megjelenik.
Főleg este. Amikor csend van. Amikor csak én vagyok.
És az összes gondolatom.
Talán ez is rendben van. Talán így tudok szembenézni azzal, ami bent maradt.
Talán ez is egy gyógyulási folyamat.

És jön a ,,hálanapló,, írása. Én minden este írok. Ma is. Tíz apróságot, amiért hálás vagyok. Egy jó beszélgetés. Egy fagyizás. Egy mosoly. Egy biciklitúra.
Írj te is! Akár csak ötöt. Akár egy darab papírra. Mindegy hova, csak írj. Mert a hála mindig pozitív irányba terel.

#félhangosan

"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek"