Az utam az egészség és a lelki béke felé

A kicsi múlt hét péntekre lebetegedett, ismét krupp jellegű tünetekkel, a nagy pedig szinte azonnal folytatta az influenzával. Szuper, hogy elkezdődött az iskola, és vele együtt a betegségek sora is… Pedig egyikük sem beteges típus, de a nyári szünet és a közösségtől való elszokás most hamar megmutatta a hatását. Az elmúlt napok az inhalálásról, kamillás gőzölésről, orrmosásról és a végtelen mennyiségű zsebkendőről szóltak. Mára szerencsére jobban vannak, úgy tűnik, ezt a hullámot túléltük.

Szombaton apának ismét futóversenye volt. Nem tudtam vele menni a gyerekek miatt, de a végére becsatlakoztunk, hogy a 6 órás futása után legalább a hazaúton támogassuk. Büszke vagyok rá, és jó érzés volt látni, hogy a munkája, az edzések nem voltak hiábavalók. Örülök, hogy van sikerélménye, mert ez tudja tovább vinni az útján.

Vasárnap klasszikus húslevest és pörköltet főztünk tyúkból. Én ezeket még mindig nem eszem, de most előrelépést jelentett, hogy mindenféle pánik nélkül tudtam kóstolgatni. Apró falatok, de számomra ez hatalmas győzelem. Magamnak és az egyik gyereknek falafelt és sóskafőzeléket készítettem, bevallom, nekem ez finomabb is, mint a hagyományos fasírt.

Nem írtam eddig, de voltam az endokrinológusomnál. A Basedow-kór, majd a műtét utáni Hashimoto közel 20 éve az életem része. Most éppen nehezebb időszakot élek meg,mert soha nem volt ennyire alacsony a pajzsmirigyműködésem. Mégis furcsa, mert a labor alapján fáradtnak és hízásra hajlamosnak kellene lennem, ehelyett a fogyásom még nem ált meg, május óta 16 kilót , és inkább a túlműködés tüneteit érzem.. Félelem, szorongás, pörgés... Az ételintolerancia miatt elhagyott alapanyagok önmagukban hozták meg ezt a változást, mindenféle fogyókúra nélkül. Hihetetlen. De a lelkem közben nyugtalan. Várom, hogy a TSH normalizálódjon, mert érzem, ha az rendben lenne, én is jobban lennék.

Az ételvisszavezetés még lassan halad. Már 4 napja minden nap eszem egy kis libatepertőt és néhány karika kolbászt,ez óriási dolog nekem. De a húsfogyasztás még mindig nem megy. Van, hogy pánikolok az étkezés miatt, máskor pedig könnyedén élvezem. Élvezem a finom ízeket. Hullámzó. Mint én magam.

A pilates most kicsit háttérbe szorult, helyette jött a jóga és a meditáció. Reggel vagy este leülök, ellazulok, figyelek a légzésemre. Próbálom így lassítani magam. Nem mindig sikerül, de ezek a percek kapaszkodók számomra.

Tegnap pedig először mentem el egyedül biciklizni. Idáig mindig csak kísérő voltam, de most csak magamért indultam el. Először nem is tudtam, hogy merre menjek, mennyit bír a testem, mit kezdjek ezzel az egyedül léttel. Aztán elkapott a lendület, a nap melegen sütötte a testemet, szinte átölelt, és mire észbe kaptam, már 20 km volt mögöttem. Büszkeség töltött el. Ez volt az első igazi lépés, amit csak magamért tettem. Nem a családért, nem másért csak értem. És ez hatalmas felismerés volt.

Sokat gondolkozom mostanában azon, ki vagyok én, amikor nem az anyaszerepet töltöm be. Mi az, ami nekem jó, ami engem tölt fel, ami csak az enyém? Még keresem a válaszokat, de a bicikliút megmutatta, hogy talán jó úton járok.

A gondolataimban pedig lassan körvonalazódik valami nagyobb is. Bár pénzügyi, gazdasági területen dolgozom, egyre erősebben érzem, hogy más útra hív az élet. Szeretnék létrehozni egy kuckót. Egy helyet, ahol emberek töltekezhetnek, őszinték lehetnek, ítélkezés nélkül. Ahol a test és a lélek együtt gyógyul. Meg szeretnék tanulni masszírozni, hogy enyhíthessem mások fájdalmát, szeretnék jógát és pilatest oktatni, hogy más is megtanulja megismerni a saját testét. Később pedig a táplálkozásba is szeretnék mélyebben belemerülni, hogy segíthessek másoknak eligazodni ebben a káoszban. Nem gyorsan, nem felszínesen, hanem valódi tudással. Talán még egy coach képzést is elvégzek majd, hogy jobban értsem a lelki folyamatokat is.

Sok álmom van. Sok tervem. Lehet, hogy ez lesz az utam. És lehet, hogy éppen most teszem meg az első, bizonytalan, de mégis bátor lépéseket felé.

Most pedig hálát adok a mai sétáért, a reggeli gyertyafényes jógáért, a gyerekek gyógyulásáért, a felismerésért és azért, hogy itt vagyok és írhatok.

#félhangosan

"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek."