Amikor a megjavított jobb, mint az új

Ma valahogy üresen ültem le írni. Mintha a gondolataim kuszák lennének, amiket most nem tudok szépen kisimítani. Pedig elvileg az írás az egyik gyógyszerem, legalábbis ezt ígértem meg magamnak , a másik pedig a mozgás.

A biciklim is kapott egy kis terápiát az elmúlt napokban. Túl sokáig tűrtem, hogy a rossz kormányállás miatt fájjon a karom, a könyököm, a vállam. Végül találtam egy remek szervizt, ahol megemelték a kormányt, és ívesebbre cserélték. Két tekerés után úgy tűnik, hogy minden rendben, hogy jó lesz, már nem nyomja a karom, nem zsibbad a vállam és a hátsóm. Teljesen más tartást ad. A szervízben próbáltak rábeszélni, hogy vegyek inkább egy új bringát, beszámították volna a mostanit, de megmondom őszintén ragaszkodom ehhez. Erős, stabil váza van, és szerintem csak egy kis javítás kellett, hogy újra jól működjön.

Valahol ez pontosan olyan, mint az életünk, az egészségünk vagy a párkapcsolatunk. Nem rögtön lecserélni kell, ha valami nem működik, hanem dolgozni rajta. Megadni az esélyt, hogy újra helyreálljon. Azt látom magam körül, hogy sokan hamar feladják, ha a kapcsolatukban nehézség van. De miért? Ha nincs óriási baj, miért nem próbálunk meg javítani rajta? Mint a biciklin. Hiszem, hogy csak akkor kell újat venni, ha tényleg mindent megtettünk érte, és mégsem működik. A biciklim is talán belefáradt a sok-sok kilométerbe, de adtam neki egy kis pluszt egy kis ingert és most újra működik. Szerintem így van ez velünk is, ha dolgozunk magunkon, a kapcsolatainkon, akkor jobban fog működni az életünk is.

Nemrég olvastam egy könyvben egy történetet egy királyról, akinek négy felesége volt. Amikor a király haldoklott, megkérte a negyediket, hogy kísérje el a túlvilágra. De ő nem akarta. A harmadik és a második feleség is nemet mondott. Végül megszólalt az első feleség: "Én elkísérlek, mert szeretlek." A király ekkor szégyellte el magát, mert sosem törődött vele igazán. A történet tanulsága, hogy mindannyiunknak van négy "felesége":

4.: a testünk

3.: a vagyonunk

2.: a család és barátok

1.: a lelkünk

És legtöbbször ebben a sorrendben törődünk velük, pedig fordítva kellene. Ha a lelkünk rendben van, minden más a helyére kerül.

Ez nagyon megérintett, mert rájöttem, hogy nekem is jobban kell figyelnem arra, hogy a lelkemet tegyem első helyre. Szeretni és elfogadni magam a hibáimmal együtt. Ha én jól vagyok, azt érzik a körülöttem lévők is, és minden kapcsolat, minden feladat könnyebb lesz.

Persze az allergiám és az ételintoleranciám elfogadása még mindig nehéz. Vannak napok, amikor egyetlen negatív élmény elég ahhoz, hogy visszacsússzak a szorongásba. De egyre jobban tudom fejben erősíteni magam. Nem mondom, hogy már ott vagyok, ahol szeretnék, de dolgozom rajta.

És talán ez a király története itt is igaz, a testem, a munkám, a kapcsolataim fontosak, de ha a lelkem rendben van, minden mást könnyebb lesz működtetni. Akár egy régi, szeretett biciklit, ami pár apró javítás után újra úgy gurul, mintha mindig is így kellett volna mennie... 

Ma este is írok a hálanaplómba. Mert ma is van miért.
Egy új  bicikli kormány...  Egy finom halászlé... Egy pilates torna amit megcsináltam..  Egy séta ami előttem áll...

Tegyétek ti is!
Írjatok hálanaplót! Mozogjatok!

Mert minden apró lépés, amit ma megteszünk magunkért, a holnapot építi.

#félhangosan

"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek."