Amikor csak csendben megküzdünk vele...

Mostanában megint elhanyagoltam az írást. Pedig az írás a terápiám. A kapaszkodóm.
De talán… talán ez is annak a jele, hogy gyógyulok. Már nincs szükségem minden nap rá. Csak akkor írok, amikor nagyon kell. Amikor nem mondom el senkinek és inkább elmondom mindenkinek...

Ráléptem a gyógyulás útjára. Lassan haladok. Apró lépésekben. De haladok. Építkezem... A legapróbb dolgokból is. Vannak napok, amikor kicsit gyengébb vagyok. Amikor valami nyom. Talán front. Talán csak az élet... És talán nem kell mindig megmagyarázni, csak elfogadni. Csak elfogadni, hogy ilyen is van.

Sokat mozgok. Már nem csak testileg, de lelkileg is a mozgás gyógyít. Megfigyeltem, hogy amióta rendszeresen tornázom, kevésbé érzem meg a frontokat. A testem jobban működik. És az elmém is. Ha jön az eső vagy szél, akkor nem az időjárás-jelentés mondja meg, hanem a testem. Előtte két nappal már szorongok. Heves szívverés, nyomás a mellkasban.  Mintha pánik jönne, csendben és alattomosan.

Van egy új félelmem. Nemrég egy majdnem tragédia történt a családban és azóta rettegek a darazsaktól. Nem a csípés fájdalmától, hanem az allergiától. Féltem a gyerekeimet. A látványuktól is rosszul vagyok. De a nyaralás közeleg és tudom, lesznek darazsak... 
Kérdezni fogok róla az immunológusnál. Tudni szeretném, hogy, mi a teendő, ha baj lenne.

A táplálkozásom is alakul. Rendeződik. Néha elkeseredem, hogy mit ehetek és mit nem. De mára már nem csak tűrhető, hanem finomak is. Megtanulok máshogy enni. Ez nem diéta, ez életmódváltás. Hogy a testem jól működjön... Már 12 kilóval könnyebb vagyok. És nem éhezem. Csak mozgok... Nagyon sokat... Korán kelek, későn fekszem, csak hogy meglegyen az edzés. Mert a testem igényli. Hiányzik, ha kihagyom... Ez most a terápiám. A gyógyszerem...

Persze még vannak ijedtségek, visszaesések. Van, hogy félek, hogyha valami allergént eszem. De a májusi diagnózis után ez természetes. Akkor összetörtem. Nem tudtam feldolgozni. És nem tudtam elfogadni. Most már jobban vagyok. És ebben a mozgás volt a társam. A csendes gyógyítóm. A biztos pontom...

És jön a ,,hálanapló,, írása. Én szinte minden este írok. Ma is. Tíz apróságot, amiért hálás vagyok. Egy jó beszélgetés. Egy fagyizás. Egy mosoly. Egy biciklitúra.
Írj te is! Akár csak ötöt. Akár egy darab papírra. Mindegy hova, csak írj. Mert a hála mindig pozitív irányba terel.

#félhangosan

"Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek"